A pipázás rövid története

A pipázás rövid története

A pipát már a Vaskorban is ismerték, ekkor bronz és agyag volt az anyaga. A kelták ismertették meg Európával először e tárgy használatát. Tőlük vették át a rómaiak, de a kínaiak, szkíták és amerikai indiánok is használták. Nem a mai értelemben pipáltak, hanem inkább a füst és a láng szakrális jelentőségét emelhetjük ki, a túlvilágon tett misztikus utazást segítették vele elő. Ázsiában hasis szívására használták, máshol gyógynövények füstjének inhalálására, a légzőszervi megbetegedések leküzdésére.

Dohánylevelet ebbe az eszközbe csak Amerika felfedezése után helyeztek. Először 1559-ben hoztak dohánypalántákat Európába, kezdetben a matrózok, majd a nyugat-európai kikötők népe ismerkedett meg vele, így vette át a lakosság, akik körében vándor egyetemisták terjesztették el. Főként a férfiak pipáztak, de mindkét nem dohányzott. 1600-ra olyan nagy divat lett, hogy hajón érkeztek a dohányszállítmányok.

Törökországban 1605-ben indult útjára a szokás, a kezdeti tiltás ellenére a kávéházakban mégis engedélyezték. Magyarország, pontosabban Erdély is török közvetítéssel ismerte meg a pipát, majd terjedt az Alföld felől a Felvidék felé. Általánossá csak az 1660-as években vált. A kuruc katonáknak köszönhetően az egész ország megismerkedett a dohánnyal. Valaki pipázott, más a tubákot szép szelencéből nátha ellen szippantgatta. Hazánkban tiltotta az egyház, de az orvosok azt javasolták, hogy pestises időben nagyszerű védelmet kínál a pipázás, s hogy serkenti az agyműködést, jól lehet vele múlatni az időt és összehozza a társaságot.

Békéscsabán a pipából kihulló parázs gyakran volt okozója tűzvészeknek. A szolgabíró el is rendelte 1748-ban: ,, ennekutánna senki utczákban, udvarokon, istállóban, vagyis széna és szalma körül dohányozni ne merészeljen.” Ezek után kezdtek pipakupakot használni.