Régi mesterség, pipa készítés
Franciaországban két nagy pipakészítő központ működik, az egyik a Cogolin Var-ban, a másik pedig Saint-Claude a Jura hegységben. Miért is Saint-Claude? Egyrészt, ez egy zarándok hely, a városka híres a szép katedrálisáról, másrészt pedig a vidék mesterei elkezdték a fa megmunkálását, többek között mindenfélét esztergáltak és a kézügyességükből adódóan először csak a pipaszárat, majd később magát a pipát is megmunkálták…
Saint-Claude-ban nem fordulhat elő, hogy ne haladjunk el a város emblémája, a nagy bruyere (hanga gyökér) pipa előtt. A XIX. század óta a Jura hegység kis városa nagy hírnévnek örvend, elnyerte a pipa fővárosa címet is. Ritka és különleges tudással rendelkezik Sébastien BEAUD, a régió utolsó pipamestereinek egyike, aki a városközpontban található kis műhelyében igazi szenvedéllyel gyakorolja szakmáját. Alig 33 évesen, egy nagyon különc szakmát választott tudatosan.
- Az az érzésem, hogy valóban egy nagyon különleges szakmát gyakorolok, mert igazából ez egy olyan szakma, amely a 40-50-es években nagyon elterjedt volt Saint-Claude-ban. Manapság, nem vagyunk túl sokan, Saint-Claude-ban 4 pipakészítő dolgozik. A minket körülvevő, főleg ipari szakmáktól valóban sokban különbözünk.
A műhelyben semmi sem változott már évtizedek óta. Itt, minden kézzel készül. Mivel ennek a mesternek maga a pipa nemcsak egy egyszerű tárgy, hanem egy életművészet.
- Gyakran mondják, hogy a pipázó emberek értelmiségi emberek, de valójában nem értelmiségiek, hanem inkább olyan emberek, akik szeretnek álmodozni.
Ami a Saint-Claude-i pipát híressé teszi, az nem más, mint egy fadarab, amelyet úgy is hívunk, hogy ébauchon. Kizárólag a bruyere gyökerét használjuk fel pipakészítésre, mégpedig azért, mert nem gyullad meg könnyen és nincs mellékíze. Korábban, készítettünk pipákat puszpángból is, ami egy helyi örökzöld cserje, amelyre szintén jellemző, hogy a tömörsége miatt nehezen gyullad meg, viszont a pipa szívásakor a füst kellemetlen szagú volt.
A pipakészítés első állomása a megfelelő ébauche (bruyere darab) kiválasztása, ha ezzel megvagyunk, akkor ezt behelyezzük a satuba, amely megtartja azt forgás közben és ekkor elkezdődhet a gyalulás. Miután a pipafej elkészült, Sébastien hozzálát a szár megmunkálásához.
Az évek folyamán, az édesapjától átvett mozdulatok, már nem csak egy szakmát, hanem egy igazi szenvedélyt jelentenek neki.
- Tényleg nagyon örülök, hogy ez a szakmám, nagyon szeretem és nem választanék semmi mást a világon.
A pipafej és a pipaszár után következik a marási folyamat, ahol is kialakul a pipa kerek feje. A magabiztos mozdulatok mögött több, mint 10 éves gyakorlat van és reméli, hogy egy napon majd Ő is tovább tudja adni ezt a tudást.
- Leginkább a fa megmunkálása iránti szeretet motivál, ezek olyan dolgok, amiket tanultam, kaptam és remélem, hogy egyszer majd én is tovább tudom adni.
A szár kifúrása után következik a pipaszár beszerelése, amely főként műanyagból készül és pontosan a pipa méretéhez kell befaragni. Egy pipa elkészítéséhez kb 20 percre van szükség, de a kidolgozás legkényesebb része továbbra is a csiszolás (polírozás) marad. Ehhez igazából Jessica ért.
- A csiszolás azt jelenti, hogy leszedjük az összes kis hibát a pipafejről, amit előtte megmunkáltunk a géppel, megpróbáljuk simává alakítani a pipafejet.
Egy 29 éves pipakészítő mester és még ráadásul nő is, ez már maga egy érdekes szituációt teremt még Saint-Claude-ban is. Ez nem volt mindig nyilvánvaló Jessica számára sem, kevés ember érti a szakmájához fűződő szenvedélyét.
- Ami igazán nekem ebben a kidolgozásban tetszik, az az, hogy sosem csináljuk ugyanazt, mert igaz, hogy formákat csiszolunk, de azok sosem egyformák. Készítünk egy szériát ebből, egy másik szériát abból és valójában sosem tudjuk ugyanazt megcsinálni.
Sébastien és Jessica műhelylátogatásokat szerveznek, azért, hogy mások is megismerjék a szenvedélyüket. Ez az esemény néhány látogatónak olyan, mintha visszacsöppennének a saját gyerekkorukba.
- Olyan érzésem van, mintha kb 30 évvel visszamentem volna az időben a műhely stílusát figyelembe véve, a gépek tekintetében igazából nem sok minden változott.
- Melegséggel tölti meg a szívemet, hogy Saint-Claude-ban még négyen gyakorolják a pipakészítő mesterséget, nagyon jól esik mindezt látnom.
- Néhány éve rendszeresen visszatérek Saint-Claude-ba és igen is, vannak szakmák, amiket életben kell tartani, hogy tovább tudjuk adni majd a város helyi életének történelmét később.
Sok szép nap várhat még a Saint-Claude-i pipakészítésre…J